A családi ház lámpáinak egy dolga és egy szórakozása van. Feladatuk, hogy fényt adjanak, ahol és amikor a Nap nem süt. Kedvtelésük pedig az, hogy mikor a lakók megadják magukat az éjszakának és aludni térnek, ők összegyűlnek, és elmesélik egymásnak, mit láttak aznap. Együtt nevetnek vagy néha szomorkodnak a változatos eseményeken, bár nem mind azonos arányban tudják elkápráztatni a többieket – például a WC-ben lévő lámpa gyakran irigykedik is másokra, akik nem állandóan ugyanazt az amúgy nem is túl szép dolgot látják.
A lámpák a legtöbb emberrel ellentétben szeretik az őszt és a telet, hisz a rövidebb nappalok azt jelentik, hogy többet éghetnek, világíthatnak, figyelhetnek. Ez alkalommal is egy hosszú, kellemes késő téli nap eseményeit készültek elmondani egymásnak. Már majdnem mind összegyűltek, csupán egyetlen lámpára várták, hogy bekapcsolódjon a közös történetmesélésbe: arra, amelyik a 17 éves fiú szobáját világította be.
Az általában tágas és rendes helyiség most sokkal kisebbnek tűnt. Ennek oka a földön lévő, szinte az egész szőnyeget eltakaró két matrac volt – a fiú ágyán ugyanis csak egy ember fért el kényelmesen, és most ketten voltak.
A fiú pizsamában feküdt az egyik matracon, kifárasztotta a hosszú, eseménydús délután és este. Annyi energiája viszont még maradt, hogy mikor a hálóingben lévő lány odalépett a matrac szélére, hogy hátizsákjába elpakolja az imént levetett ruháit, közelebb kússzon hozzá. Megsimogatta a lány karcsú, selymes érintésű lábszárát, majd megpuszilta lábfejét. Felnézett, és egy pillanatra találkozott a két tinédzser tekintete.
Ezután nyelvét is hozzáérintette kedvese lábának szép, sima bőréhez. Finom volt az eper, és imádta a fiú a vaníliát, de ez sokkal jobban esett neki, mint bármilyen fagylaltot nyalni. A szerelem elmosta az örömök határait, nem volt többé egyértelmű, hogy a szem retinája, a nyelv receptorai vagy a szív dobogása tölti-e fel boldogsággal a fiú egész testét-lelkét, de az minden lámpafénynél és Napnál is világosabb volt, hogy az ilyen pillanatok jelentéktelenné teszik az élet minden nehézségét és fájdalmát, és hazug, aki arról beszél, milyen mocsok a földi lét.
Hosszú és egyszerre rövid ideig pakolt a lány a táskájában, majd amint mindent teljesen elrendezett, leült a matracra a fiú mellé lassan, talpát fel nem emelve, nehogy véletlenül megrúgja őt. Ezután kezét a fiú fejére tette, és lágyan megsimogatta, majd egy kis idő múlva a hátával tette ugyanezt. Ekkor a fiú felemelte fejét, a lányra nézett, és ő vissza rá. Mindkettejük szeméből boldogság sugárzott.
Ez volt az utolsó dolog, amit a lámpa e nap látott.
AJÁNLOM AZ OLDALT
