Ádám újabb pillantást vetett a menetrendre, de ugyanazt tudta róla csak leolvasni, mint kilenc perccel ezelőtt, azaz hogy nyolc percenként közlekedik a troli. A fiú kicsit bosszankodott magában, de aztán további két perc múlva megérkezett a jármű a megállóba.

Meglepő módon, a troli késése ellenére is volt ülőhely bőven, Ádám le is ült. Hosszúnak ígérkezett az út, így unaloműzésképpen elővette a zsebéből az MP3 lejátszóját, és elkezdte az aktuális kötelező olvasmányukat… hallgatni. Rég ki akarta már próbálni a hangoskönyveket, most ezt megtette, a benyomása pedig meglehetősen pozitív volt. Valamivel könnyebben tudott figyelni a szövegre, viszont jóval lassabban beszélt a felolvasó, mint ahogy Ádám olvasott. Az is kicsit idegesítő volt, hogy a megállóknál a troli hangos indulásjelzője elnyomta az MP3 lejátszó hangját. A könyv egyébként érdekes volt, Ádám bele is feledkezett, így nem vette észre, hogy több, mint öt perce egy tapodtat se mozdult a jármű. Ádám kinézett az ablakon, előre, de nem látott dugót.

- Elnézést, miért állunk itt? – kérdezte meg a mögötte ülő öregasszonyt.

- Nem tudom, majd megmondják. – érkezett a „kielégítő” válasz.

„Csodás.” – mondta magában Ádám, majd előre ment a sofőrhöz.

- Elnézést, miért állunk itt?

- Elszakadt a vezeték. Egy idő, amíg megcsinálják.

- Remek… Kinyitja az ajtót, hogy leszállhassak?

- Persze, nyitom. – mondta a trolibuszvezető, majd megnyomta az első ajtót nyitó gombot.

- Köszönöm!

Ádám leszállt, megnézte a karóráján, mennyi az idő, és beazonosította, hol van. Nem tűnt reménytelennek az időben való érkezés, így jobb híján elindult gyalog.

Hosszabb volt az út, mint amire számított, és olyan kis utcákat is észrevett, amiket a troliról máskor nem szokott. Amint látta, hogy az idő gyorsabban telik – vagy hosszabb az út – mint számította, felgyorsította a lépteit. Az utolsó előtti megálló környékén látta, amint a villanyszerelők javítják a vezetéket – itt már ki is alakult egy kisebb dugó.

Mikor odaért a bevásárlóközponthoz, épp kezdődött a vetítés. Gondolta, felhívja Lacit, hogy megmondja, ne aggódjanak, mert mindjárt megérkezik ő is. Ekkor döbbent rá, hogy le van merülve a telefonja. „Nagyszerű… Kíváncsi vagyok, hányszor hívtak. Na mindegy, akkor tűz!” – mondta magában, majd rohanni kezdett. Nagyon „örült” annak, hogy a mozi, mint mindenhol, itt is a legfelső szinten volt, és a mozgólépcsők egymástól a lehető legtávolabbra voltak elhelyezve. Ádám tudta, mi az értelme ennek: Hogy amíg az ember, mint potenciális vásárló elmegy az egyik mozgólépcsőtől a másikig, minél több bolt kirakatát lássa. De Ádám most nem nézelődött, csak futott a megfelelő irányba.

- Hát neked mi tartott eddig? – kérdezte Laci, amint Ádám hallótávolságon belülre ért.

- Sziasztok! Képzeljétek, elszakadt a troli vezetéke, és félúttól gyalog jöttem.

- És képzeld, pillanatokon kezdődik a film, vagy talán már el is kezdődött. – kontrázott rá Laci.

- Képzeld, létezik telefon. – szólalt meg Robi.

- Képzeld, lemerült!

- Fejezzétek már be, és menjünk nézni a filmet, majd beszélünk utána! – zárta le a vitát Anna.

A fiúk bólintottak, majd Annával együtt elindultak a termek felé. Ott egy huszonéves srác elkérte a jegyeiket, letépte azoknak az egyik felét, majd megmondta, merre van a terem, ahol a Csillagport vetítik. A négy tinédzser be is ment oda, megkeresték azokat a helyeket, ahová a jegyeik szóltak, majd leültek.

- Szerencsére még csak reklám van. – jegyezte meg Robi.

- Ja. Izé, nekem nem vettetek popcorn-t? – kérdezte Ádám, amint észrevette, hogy Lacinál van egy közepes, Robi és Anna közt pedig egy nagy zacskó pattogatott kukorica.

- Hát, mivel nem volt, honnan tudjuk, hogy jössz-e… - kezdett magyarázkodni Robi, de Laci félbeszakította.

- Vehetsz az enyémből, úgyse szoktam sose megenni az egészet.

- Kösz! – ez volt az utolsó mondat, ami elhangzott négyük közt, a figyelmüket a most elkezdődő filmre összpontosították.

Kb. két óra múlva, amint a stáblistához ért a film és a vetítőteremben felgyulladtak a lámpák, a négy tinédzser nyújtózott egyet, majd felálltak a helyükről.

- Ez… király volt! – mondta lelkesen Ádám. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz.

- Ja, nem nagyon volt hájpolva, de sokkal jobb lett, mint akár öt agyonreklámozott, de elcsépelt film együtt. – osztotta barátja véleményét Laci.

- Ezt biztos kérni fogom a születésnapomra DVD-n! – mondta Anna, akinek szintén nagyon tetszett az alkotás.

- Ha addigra megjelenik. – tette hozzá Laci.

- Ajánlom, hogy jelenjen meg, különben…

- Nyugi, drágám, öt hónap alatt csak kijön. – szólalt meg először Robi. – Észrevetted egyébként, hogy te is ragyogtál?

- Hogy én? – kérdezte a lány zavartan.

- Persze, olyan fényesen, hogy világosabb volt, mint most.

Anna elpirult, majd mondani akart valamit, de Robi megint gyorsabb volt.

- Gyönyörű voltál… és vagy. – mondta, majd megcsókolta párját.

A többi nézővel együtt szépen, lassan, de főleg lassan kisétáltak a teremből, miközben Ádám és Laci felidézték az imént látott film legjobb részeit, Robi és Anna pedig egymással voltak elfoglalva.

A következő fél órában benéztek egy-egy üzletbe, de nem vettek semmit. Közben különböző témákról beszélgettek. Folytatódott a Csillagpor elemzése, szóba került és nevetség tárgyává vált az Ádám számára aktuális biológia tananyag, elhangzott több vicces kommentár a boltokban árult termékekkel kapcsolatban, Laci úgy döntött, hogy kölcsönkéri a Final Fantasy 5-öt Ádámtól, amint ő végez vele, Anna kinézett magának egy cipőt, Robi pedig egy fényképezőgépet. Ezek után úgy döntöttek, hazamennek.

- Te is arra mész? – kérdezte Robi Lacitól.

- Jaja.

- És te, Ádám? – tette fel ugyanazt a kérdést a másik fiúnak.

- Nem, én pont az ellenkező irányba. – válaszolt.

- Hát akkor… Csá! – köszönt el Robi.

- Szia! – mondta közel egyszerre Laci és Anna.

- Sziasztok!

Így Ádám elindult ellenkező irányba, mint a másik három tinédzser. Úgy tervezte, hogy egyenesen hazafelé veszi az irányt, remélvén, hogy a troli vezetékét már rég megjavították, ám gyomrának korgása és az útba eső gyorsétterem közbeszóltak. Nem volt nagy sor sem, minden kasszánál csak egy-két ember állt. Ádám beállt egyhez, és alig két perc múlva már rendelhetett is.

- Egy közepes krumplit és egy sajtburgert kérek, közepes kólával. – mondta, és a pénztárcájából elő is vett pont annyit, amennyibe mindez került. Pontosan tudta már, mennyi az ára a rendelésének, lévén szinte minden alkalommal ezt kérte.

- Itt fogyasztod? – kérdezte a pult mögött álló, kb. 18 éves lány.

- Igen.

Két percen belül Ádám kezébe is vehette a tálcát, és elkezdte a helykeresést. Ez viszont nem volt olyan egyszerű, mert bár nem volt hosszú sor a pénztáraknál, az asztalok mindegyikénél ült már legalább egy ember.

- Nem akarsz ide leülni? – kérdezte valaki Ádámtól, aki úgy tűnik, észrevette, hogy a fiú helyet keres, és foglalt volt minden asztal. Ez a valaki egy tizenhat évesnek látszó, szőkésbarna hajú, karcsú, és Ádám szerint nagyon szép lány volt.

- Oké, köszi! – mondta, majd a tálcát a kétszemélyes asztalra tette, és leült a lánnyal szembe.

- Szia! – köszönt először a lány.

- Szia!

Ádám enni kezdett, aztán a második falat lenyelése után azt mondta magában, „carpe diem”, a valóságban pedig, miután szemügyre vette a lány pólóján lévő képet és feliratot, ezt:

- Voltál Korfun?

- Ja… igen. – válaszolt, miután lenyelte a falatot.

- Oda majd én is el szeretnék menni valamikor. Egyik haverom volt, és azt mondta, király hely. Milyen volt?

- Hát… jó volt meg minden, csak a szállásunk volt szar. De a tengerpart szuper volt, és a víz is kellemes.

- A családoddal voltál?

- Nem, a barátnőmmel és az ő szüleivel. Legalább így nem unatkoztam.

- Nincsenek testvéreid?

- Ja, egyke vagyok.

- Nekem van egy öcsém. Néha kicsit idegesítő, de ha választhatnék, hogy legyen vagy ne, inkább azt választanám, hogy legyen. Jó, ha van.

- Jaja, néha én is úgy érzem, hogy jó lenne egy testvér. Mondjuk van, amikor örülök, hogy nem zavar senki. Anyám is mindig későn jön haza a munkából, így ha otthon vagyok, általában egyedül is.

„Hmm, gondolom, akkor a szülei is elváltak.”

- Mielőtt megkérdeznéd, hogy az apámmal mi van, elmondom, hogy nem ismerem. Felcsinálta anyámat, aztán otthagyta, neki meg azóta se sikerült normális hosszútávú kapcsolatot kialakítania.

„Ilyet se láttam még, hogy ennyire rövid idő alatt így megnyíljon egy lány. Mit akarhat vajon? Lehet, hogy… tetszem neki?”

- Na de elég ebből a témából. Inkább te mesélj! Hol voltál a nyáron?

- Ja, hát, izé, én… leginkább otthon. Kivéve azt a két hetet, amikor Mallorcán voltunk… a szüleimmel, meg az öcsémmel.

-Hú, te voltál Mallorcán? Biztos nagyon jó lehetett.

- Az volt. – Ádám elmosolyodott, miközben ezt mondta.

- Mesélj, mit csináltatok!

- Hát… Fürödtünk jó sokat, meg strandröpiztünk is többször angolokkal. Voltunk várost nézni, de az unalmas volt. Csak a szokásos templomok meg ilyesmik. Éjjel pedig minden nyitva volt, így lehetett mindenféle dolgot vásárolni, és voltak játéktermek is. A legtöbbet a csocsóval játszottunk, meg azzal a… sose jegyzem meg a nevét. – mindketten nevettek. – Amikor egy ilyen asztalon kell egy korongot az ellenfél kapujába beütni… tudod…

- Ja, igen. – nyugtázta a lány.

- Van viszont az a hülye doboz, amiben plüssállatok vagy egyebek vannak, és egy ilyen emelőkarral tudod kiszedni őket… elvileg. De valójában nem, mert a karok el se bírják a dolgokat, vagy meg se tudják fogni, például a karórákat. Pénzpocsékolás.

Ádám ekkorra ette meg a sajtburgerét, és a krumplija is elfogyott. A lány tálcájából is minden ehető eltűnt már.

- Na, én is végeztem a kajával. – mondta Ádám.

- De ettől még nem kell befejeznünk a beszélgetést.

- Még szép, hogy nem!

- Mit csináljunk? Járjuk körbe az üzleteket? – kérdezte a lány.

Bár Ádám ezt már megtette kevesebb, mint fél órája, jobb nem jutott eszébe.

- Legyen.

Tekintettel lévén arra, hogy még mindig kevés volt a szabad hely, a tálcákat nem hagyták az asztalon, hanem lerakták a „Köszönöm” feliratú szemeteshez.

Ezután fogták magukat, és sétálás közben beszélgettek. Ádám korábban aggódott, mi lesz, ha nem jut eszébe semmi, amikor egy lánnyal van, és kínos csöndbe fullad a beszélgetés, de ez a veszély egyáltalán nem fenyegetett. Pörögtek a témák, és ha elő is fordult, hogy egy gondolatot nem követett még egy, mindig jött egy újabb kérdés, vagy megjegyzés egy üzlettel és az ott árult termékekkel kapcsolatban.

Ezalatt Ádám megtudta, hogy a lányt Nikinek hívják, Tankcsapdát és Linkin Parkot hallgat, kedvenc filmje az Amerikai Pite 2, kölcsönösen utálják egymást a matektanárával, az animékben nincs igazán otthon, télen rendszeresen korcsolyázik a barátnőjével, volt egyszer papagája, de kirepült az ablakon, és azóta nem látta, elégedetlen a számítógépe sebességével, és egy volt osztálytársával gyakran törtek borsot egymás orra alá. Olyanok is elhangzottak, hogy Niki melyik iskolába jár, és melyik falu mellett volt közel másfél éve nyári táborban, de ezeket Ádám a beszélgetés végére már elfelejtette.

- Te, tök jó fej vagy! – mondta egyszer csak Niki.

- Hogy én…

- Persze, a legtöbb pasi dögunalmas, de veled tök jól érzem magam.

- Hát… köszi. Veled is jó sétálni, meg beszélge…

- Ó! – szakította félbe Ádámot e felkiáltással.

Ádám megnézte, mi keltette fel ennyire Niki figyelmét: Egy cipőbolt kirakatát nézte a lány.

- Ezt annyira szeretném! Már rég kinéztem magamnak! – mutatott rá egy cipőre.

„Fogalmam sincs, mi hozza így lázba egy sima cipőn. Asszem ez is azon dolgok közé tartozik, amiket soha nem fogok megérteni.”

-   Aha. – tette hozzá, remélve, nem látszik meg nagyon az érdektelensége.

Niki vagy fél percig még szótlanul a cipőre meresztette szemeit, Ádám pedig Nikire.

-   Jaj, de elgondolkoztam! – kiáltott fel a lány, amint „magához tért”.

-   Semmi baj, velem is megesik időnként.

- Aha… Izé, nekem most mennem kell, mert fél óra múlva kezdődik a TV-ben valami, amit meg akarok… És jó, ha annyi idő alatt hazaérek.

- Ó, hát akkor… izé…  – Ádám gondolkozott, mit mondjon most. – Megadod az MSN címedet, hogy majd…

- Jaj, persze! De ne felejts el felvenni! – mondta Niki nevetve.

- Nyugi, egy ilyen szuper csajt, mint te, akkor se felejtenék el, ha akarnám. – Ádám remélte, jó bókot mondott.

- Jaj ugyan már, nem is vagyok olyan… Mindegy, akkor leírom neked! – kotorászni kezdett kis táskájában, majd kivett belőle egy rózsaszín tollat, meg egy kis füzetecskét, amiből kitépett egy lapot, és leírta, hogy niki00000069@citromail.hu, majd a lapot odaadta Ádámnak.

- Ez jó sok nullás. – jegyezte meg a fiú.

- Amiket először próbáltam, mind foglaltak voltak, ezért gondoltam, így biztos nem lesz az. – nevetett a lány.

- Hát akkor… oké, fel foglak venni, és még beszélünk meg minden. Szívesen megismernélek jobban is.

- Én úgy szintén. Na szia! – köszönt el Niki.

- Szia!

Ádámnak egész hazafelé vezető úton a lány járt a fejében. Úgy érezte, ő is tetszett Nikinek. Hosszú ideje először komoly esélyét látta annak, hogy lesz egy új barátnője. Neki is nagyon tetszett Niki. Megvoltak az „érthetetlen” lányos dolgai, persze, de Ádám úgy gondolkozott, hogy mindennek megvan az ára, és nem érdemes a tökéletességet keresni semmiben, mert olyat aligha talál az ember, és közben elsiklik nem tökéletes, de nagyon jó örömforrások mellett. Ő maga sem volt tökéletes, hisz voltak olyan tulajsonságai, amin még javíthatott volna, – igyekezett is mindig javítani rajtuk, ha lehet – és mivel neki is voltak szálkái, sőt, talán gerendái is, mások szálkáit is elnézte.

Otthon rögtön a számítógépéhez szaladt, hogy megossza egy barátjával a váratlan eseményeket. Be is kapcsolta a gépet, és megnézte, ki van fent MSN-en. Hárman voltak. Az egyik egy 13 éves fiú volt, akivel Ádám ritkán beszélt, és akkor sem ilyesmikről. A második egy harmincéves férfi volt, akivel egyszer beszélt, amikor vásárolt tőle egy filmet egy aukciós oldalról, és az üzlet részleteit beszélték meg. A harmadik meg… Ádámnak fogalma sem volt, hogy kicsoda.

Gondolta, addig is Final Fantasy 5-özik, míg nem jön fel még pár ember. De alig tudott odafigyelni a játékra, csak Niki járt az eszében. Egyszer meg is halt a fél csapata egy amúgy gyenge ellenséggel való harcban, mert elkalandozott, és gondolkodás nélkül csak a támadás parancsot adta mindenkinek, még a fehér mágus karakternek is.

Közel fél óra játék után hangot hallott a számítógép hangszórójából, méghozzá azt, ami akkor szól, ha valaki bejelentkezik MSN-re. Laci volt az.

Ádám: Hi!

Ádám: Ha egy lány megadja az MSN címét, mennyi idő múlva vegyem fel?

Laslaw: Hi!

Laslaw: Mi? Hogy jött most ez?

Ádám: Talán azért kérdezem azt, hogy „Ha egy lány megadja az MSN címét, mennyi idő múlva vegyem fel?”, mert egy lány megadta az MSN címét. Szerintem ez a leglogikusabb magyarázat J

Laslaw: Én se vagyok ám teljesen hülye…

Laslaw: De mikor?

Ádám: Most hazafele. Bementem enni a mekibe, és ott… teljesen rám nyomult.

Ádám: Aztán meg… beszélgettünk. Meg körbejártuk az egész bevásárlóközpontot.

Ádám: Tök jó csaj egyébként J

Laslaw: Hát mit mondjak… Grat!

Ádám: Köszi. És közben válaszolnál a kérdésemre is? J

Laslaw: Válaszolnék, de nem garantálom, hogy a legjobb választ adom. A Robi jobban ért ehhez.

Laslaw: De úgy hallottam, olyan 2-3 napot érdemes várni.

Ádám: Oké.

Ádám: De ez olyan tök jó J

Ádám: A Réka óta nem volt egy csajom se.

Laslaw: Nekem is kéne már egy. De valahogy sosincs szerencsém…

Ádám: Hidd el, összejön előbb-utóbb. Tudom, hogy működnek ezek a dolgok. Minden, amihez szerencse kell, és nem adod fel, sikerülni fog. Néhány ilyen dolog előbb, néhány utóbb, de ezek kiegyenlítik egymást.

Ádám: Mondok egy jó példát.

Ádám: Az FF3-ban három szuperritka tárgy van, mindet 1% alatti eséllyel dobják bizonyos szörnyek, ha megölöd őket.

Ádám: Én voltam olyan kocka, hogy mindet megszerezzem J

Ádám: Na tehát, az első az nagyon hamar meglett, kevesebb, mint 100 próbálkozásból, tehát mondjuk úgy, szerencsém volt.

Ádám: A másodikkal viszont nagyon megszenvedtem. Ráment vagy négy órám.

Ádám: A harmadik meg… teljesen váratlanul jött, úgy, hogy akkor nem is azt kerestem, hanem mást csináltam.

Ádám: Pont, mint most a Niki.

Laslaw: Niki?

Ádám: Tudod, a csaj, akivel ma találkoztam.

Laslaw: Ja, oké.

Laslaw: Hát, remélem, igazad van.

Ádám: Nagyon tanulságosak tudnak lenni az FF-ek J

Laslaw: Én például olyanokat tanultam meg belőlük, hogy a farkasok gyomrában mindig van pénz, de néha egy nagy pajzs is.

Laslaw: Meg olyat is, hogy ha legyőzöl valakit, és aztán csatlakozik hozzád, sokkal gyengébb lesz, mint előtte volt.

Laslaw: Vagy ha a karaktereidet két csapatra osztod, és a világ két ellentétes végén vannak, akkor ha szerzel egy tárgyat az egyik csapattal, azt a másik is rögtön tudja használni.

Ádám: Elég lesz, én is tudok még sok ilyen klisét J Egy honlapon olvastam egy csomót… majd elküldöm a linkjét, ha akarod.

Laslaw: Oké. A kulcsszó a „majd”. Most… elfoglalt vagyok.

Ádám: Akkor talán rakd magad elfoglaltra!

Laslaw: Hm, jó, hogy mondod. Mindig elfelejtem.

Ádám: Általában neked a „Rögtön jövök” is órákig tart, de a „Nem vagy a gépnél” állapotnál pedig az esetek felében a gépnél vagy. Hacsak nem valaki mással beszélek olyankor J

Laslaw: Ha ezt megtudom, valakit kinyírok XD

Ádám: De miért 2-3 nap?

Laslaw: Nem tudom pontosan J

Laslaw: De valami olyasmi, hogy ne keltsük azt az érzést, hogy annyira könnyen megadjuk magunkat, és annyira függ az örömünk a csajtól.

Laslaw: Tehát hogy ha azonnal felveszed, azt az érzést kelted, hogy nagyon kéne már neked, és így ki vagy szolgáltatva neki.

Laslaw: Ha vársz egy kicsit, az olyan… laza. Ha sokat vársz, az meg már olyan nemtörődöm. Mintha nem jelentene semmit neked. Egyensúly kell a két véglet közt.

Laslaw: És azt mondják, ez a 2-3 nap az arany középút.

„Az arany középút… Az egyik leggyakrabban ismételt közhely” – gondolkodott Ádám. „Mégis milyen könnyen térnek le róla az emberek, ha egyáltalán rátalálnak.” Ádám úgy érezte, még viszonylag jól be tudja lőni az arany középutat két véglet közé elég sok mindenben, legyen szó a munka – szórakozás arányról, vagy az édesség- és alkoholfogasztásról. Tudta azt is, hogy aki csak a jövőre készül, és állandóan arra gondol, mi lesz majd, amellett elszalad az élet úgy, hogy sose tudja igazán kiélvezni. Aki viszont folyton nosztalgiázik, és a régi időt emlegeti vissza, az is képtelen meglátni a múltbéli öröm fájától a jelenbéli öröm erdejét. Valahol a kettő közt pedig van egy arany középút. Aki képes a jelenben élni, és élvezni az életet, úgy, hogy közben szeme előtt tartja a céljait, az „az igazi király”. A kilenc öröm – látvány, zene, illat, íz, érintés, szex, szerelem, siker és katarzis – mindegyike fontos, de csak az érezheti igazán boldognak magát, aki mindből részesül. Kétszer annyi szex nem helyettesíti a szerelmet, és jobb fél órán keresztül finomat enni és kellemes zenét hallagni, mint egy órán keresztül csak az egyiket.

De középút ide vagy oda, Ádám másnap délután felvette Nikit MSN-re ebéd után. Se a Final Fantasy 5, se semmi más nem tudta elterelni a gondolatait a lányról. Niki épp fent is volt, és rögtön visszaigazolta a partnerfelvételt.

Ádám remélte, hogy nem siette el a dolgot, de azt jó jelnek tartotta, hogy előző nap a lány tette meg az első lépéseket, méghozzá elég gyorsan. Valamint azt is, hogy most is Niki kezdeményezte a beszéltetést.

Nickie: Szia J

Ádám: Szia J

Nickie: Hogy vagy?

Ádám:Én… jól.

Ádám: Jó sokat tudtam aludni J

Nickie: Én is J

Nickie: És jót álmodtam J

Ádám: o.O Elmondod, mit?

Nickie: Hát azt, hogy…

Nickie: Ma átjössz hozzám, és együtt töltjük a napot J

Ádám: o.O J

Ádám: Izé… ha ez ugye jó álom volt…

Ádám: Akkor örülnél, ha teljesülne, igaz? J

Nickie: Persze, szupi lenne J

Ádám: Én… tulajdonképp ráérek egész nap.

A matek, fizika és angol leckétől eltekintve tényleg semmi dolga nem volt Ádámnak. A fiú tudott pár embert, aki szerint ezektől nem lehet eltekinteni, de Ádám úgy gondolkodott, hogy leckét bármelyik nap írhat, viszont nem minden nap „teljesítheti egy szép lány álmát”, így utóbbi volt prioritásban.

Nickie: Nekem anyám ma megint egész nap nem lez itthon.

Nickie: Gondoltam rá, hogy át fogok hívni valakit, mondjuk a barátnőmet, de…

Nickie: Ha neked is jó, akkor inkább az álmomra hallgatok J

Ádám: Hát hogy ne lenne jó? J

Ádám: Jobb is személyesen beszélgetni, mint így a gép előtt…

Nickie: Igen… azt is.

Ádám: Akkor… Megkérdezem, hogy biztos nincs-e rám szükség itthon J

Nickie: Oké J

- Anya! – kiáltott át Ádám.

- Igen? – hallatszott a szomszéd szobából.

- Ugye elmehetek ma is a… barátaimmal? – még nem akarta elmondani, hogy kivel töltené a délutánt, mert ismerte anyját: Millió kérdést tenne fel, amikre még nem akart válaszolni.

- Persze, csak maradjon időd tanulni is!

- Persze, ez alap! Akkor pár perc múlva már nem leszek. – fejezte be Ádám a párbeszédet így gyorsan, hogy befejezhessen egy másikat is.

Ádám: Na, mehetek.

Nickie: Az jó J

Ádám: Csak azt mondd meg, hogy hova J

Miután Niki megadta Ádámnak a címét, és hogy melyik busszal lehet legjobban megközelíteni, elköszöntek egymástól, majd Ádám felöltözött laza, de elegáns ruhába, felvette a cipőjét, és kilépett az ajtón.

A buszra – vasárnap lévén – elég sokat kellett várnia. Közben az MP3 lejátszóján az aktuális kötelező olvasmányt hallgatta, ám nem tudott túlságosan rákoncentrálni, gyakran vissza kellett tekerni, egy-egy mondatot pedig hármoszor, négyszer is meg kellett hallgatnia, hogy eljusson az agyáig. Egyébként meg csak három megálló volt az út, tehát Ádám nem is volt biztos benne, hogy gyorsabb volt így, mint gyalog. Miután leszállt, egy keveset kellett még sétálnia, míg elért ahhoz a tömbházhoz, ahol Niki lakott. Felcsengetett a harmadik emeleti lakásba, és még csak annyit se kellett mondania, hogy „Szia Niki, Ádám vagyok!”, mert Niki rögtön kinyitotta a kapuajtót. A liftek nem voltak a földszinten, és mivel úgyis csak három emeletet kellett megtenni, Ádám felment a lépcsőn. Niki épp akkor nyitotta ki az ajtót, amikor Ádám odaért.

-   Szia! – köszönt Ádám.

-   Szia! Gyere csak be!

Bementek az ajtón, amit aztán Niki becsukott és kulccsal be is zárt.

- Na, szóval ez itt a konyha. – vezette körbe Niki Ádámot. – Sajnos semmilyen ebédszerűséggel nem tudlak megkínálni.

- Áh, otthon úgyis ettem már, és most nem ebédre hívtuk meg egymást.

- Pedig az se rossz ötlet, ugye?

- Hát persze! Majd talán sort kerítünk olyanra is. – mondta nevetve Ádám.

- Na, tehát a mosdót itt találod, ez itt pedig a nappali… ami egyben éjszakai is… vagy ezt inkább hálószobának mondják. – Niki is elnevette magát. – Mármint anyám itt alszik.

- Aha. – nyugtázta.

- Nagy TV sajnos csak itt van, úgyhogy éjszaka be kell érnem a kicsivel… De legalább tavaly kaptam végre külön számítógépet.

Ádám ekkor visszaemlékezett azokra az időkre, amikor öccsével állandóan a géphasználatért vetélkedtek, ráadásul az apjuknak is szüksége volt rá néha. Mint mindennek, ennek is megvolt a varázsa… vagy csak arról van szó, hogy az idő megszépíti a múltat? Akárhogy is, Ádám örült annak, hogy saját gépe volt a szobájában, ellentétben több osztálytársával, akik néha pillanatok alatt leléptek MSN-ről, ha valaki más követelte a számítógépet.

- És ez pedig az én szobám. Most kivételesen rendet raktam, csak miattad. – Niki kuncogott, miközben ezt mondta.

- Ez… kedves tőled.

Ádám körülnézett. Kicsi volt a szoba, bár így, hogy szinte semmi se volt a földön, nem tűnt sokkal kisebbnek, mint az öccse állandóan rendetlen szobája – ami egy sokkal nagyobb szoba pedig. Az ágy ellenben jó széles volt – nem franciaágy volt, de két vékonyabb ember kényelmesen elfért rajta.

Az ágynemű világosrózsaszín volt, csakúgy, mint a falak és a plafon. Ez a környezet, ez a hangulat Ádámnak idegen volt, de épp ezért misztikus és varázslatos, mint mikor valaki egy ismeretlen barlangba csöppen, ám ilyenkor is jó, ha van egy biztos pont, valami – vagy valaki – ismerős. Ez a biztos pont Niki volt, és miközben Ádám szemügyre vette a fehér ruhásszekrényt és íróasztalt, egyre többet nézett Nikire is – ő pedig vissza Ádámra, szemük többször találkozott.

Mágikussá vált a hangulat, mint amikor a Golden Sun című szerepjátékban Ádám belépett a Jupiter Világítótoronyba. Itt nem voltak csillogó, tükörsíma falak, egekbe emelkedő magasságok, ezüst elf szobrok és lágy, csilingelő zene, de itt volt ez a kis, rózsaszín szoba, akár egy szent hely, ahova addig nem léphetett be, itt volt Niki topban és miniszoknyában, tőle kevesebb, mint egy méterre, és kedvesen mosolygott Ádámra. Ő visszamosolygott Nikire, majd mikor a lány leült az ágyra, ő szótlanul melléült.

Egymásra néztek, majd Niki araszonként közelebb és közelebb csúszott Ádámhoz, míg vállaik összeértek. A lány Ádám vállára fektette a fejét, a fiú érezte Niki frissen mosott szőkésbarna hajának illatát. Ádám ekkor átkarolta Nikit, nem gondolkozott a dolgon, egyszerűen, érezte, tudta, hogy ezt kell tennie. És jó volt így, nagyon jó. Hiába nem szóltak egy szót se, még jobban érezték magukat, mint amikor előző nap viccelődtek és beszélgettek erről-arról.

Niki mozdult kettejük közül először. Karjával hátul átfogta Ádám derekát, így várt egy kicsit, majd megfogta a fiú pólójának alját, és lassan felfelé kezdte húzni. Erre Ádám csak akkor figyelt fel, amikor hasához lágyan hozzáért Niki puha kézfeje.

- Niki… most mi…

- Nem akarod?

- De igen, csak… Olyan gyors ez. Alig ismerjük egymást.

- Óh… Szeretnél jobban megismerni? Mit szeretnél tudni, amit nem kérdeztél meg tegnap?

- Ő… - Ádám mondani akart valamit, de nem jutott eszébe hirtelen semmi.

- De… nem ugorhatnánk át inkább az unalmas részeket?

- De! – vágta rá Ádám, hisz „miért ne?” Nem feltétlen rossz az, ha nem kell heteket járni egy lánnyal, mielőtt lefektetheti.

Az előjáték persze nem tartozott az „unalmas részek” közé, azt jól kiélvezték. A ruhadarabok lassan, egyenként kerültek le róluk szenvedélyes csókolózás közben.

- Hoppá… szólalt meg Ádám.

- Mi a baj? – válaszolt kérdéssel Niki, de a fiúval ellentétben nem zökkent ki a hangulatból, ugyanazon a csábító hangon szólt, mint eddig.

- Nem készültem rá, hogy máris… és nincs nálam gumi.

- De én készültem rá!

- Ó, az nagyon jó! – Ádám hangja is újra megtelt szenvedéllyel.

Niki felállt, majd íróasztalának egyik fiókjából elővett egy óvszert, visszaült az ágyra, és akár egy profi, felhelyezte a gumit, Ádámnak nem kellett vele ügyködnie. Ő közben csak ült és nézett, Niki teljesen levette a lábáról. Utána persze Ádám lett az aktív fél, amint a két tinédzser a „lényegre tért”.

Niki volt a második lány, akivel Ádám lefeküdt, így önkéntelenül is tudata alatt összehasonlította a Nikivel való szeretkezést az egy évvel ezelőtti Rékával valóval. Hogy melyik volt a jobb, nem tudta eldönteni. Más volt mindkettő. Réka térfogatban nagyobb, Niki pedig kisebb volt a fiúnál, ami önmagában is elég nagy különbség. Ádám is nőtt, izmosodott, férfiasodott az elmúlt egy évben. Rékával a kapcsolatuk sok-sok beszélgetésre és közös programra épült, és igazi beteljesülés volt, amikor végre odaadták magukat egymásnak. Most ez az érzés nem volt meg, viszont ennek is volt egy különleges varázsa. Niki egy egészen új világ volt. Egy ismeretlen, csábító új világ.

Akárhogy is, nagyon jól érezték magukat. Ádám jutott el először a tetőpontra. „Hát igen, talán egyedül kevesebb szervezést igényel, meg könnyebb és gyorsabb is… de nem véletlen, hogy az emberek, ha tehetik, inkább egy másik, jó esetben velük ellenkező nemű emberrel csinálják… A sima kovalens és fémes kötés is rögtön felbomlik, ha lehetőség van a jóval erősebb ionos kölcsönhatásra. A klór is csak addig kapcsolódik önmagához, amíg nem talál egy nátriumot, és akkor a pozitív és negatív töltés, a mag protonja és a kis izgő-mozgó-vándorló elektronok közti alapvető és megmagyarázhatatlan vonzerő következtében egymásé lesz a két atom… Igen, ez jó hasonlat.” – futott végig Ádám fejében, miközben szájával azon volt, hogy Nikit is juttassa el a Mennyországba. Néhány percen belül ez is megtörtént.

- Megvolt? – kérdezte Ádám.

- Megvolt.

- Jó volt?

- Jó volt… nagyon jó voltál, Ádám!

- Ezt jó hallani. Te is szuper voltál.

- Hú, de úgy igazán… ez volt az egyik legjobb szex életemben.

- Nekem is. Bár annyira sokat még nem csináltam… de a top 2-ben simán benne vagy.

- Nekem is, sőt… te vagy a legjobb fiú az ágyban, akivel eddig voltam.

„Elég profinak is tűnt, nagyon látszik, hogy több tapasztalata van, mint Rékának anno… pedig biztos sokkal fiatalabb.

- Te Niki… - kezdett vele valamibe Ádám, de aztán elnevette magát.

- Mi az?

- Semmi, csak olyan vicces, most esett csak le, hogy óvodában mindig ez volt a második kérdés ismerkedésnél… Mi meg azért már beszélgettünk nem keveset… sőt, le is feküdtünk – itt ismét egy kis szünet jött nevetés miatt – de még nem kérdeztük meg egymástól, hány évesek vagyunk.

- Jaj, de rég is gondoltam már az óvodára. Tényleg folyton dicsekedtünk, hogy „bebebe, én már öt vagy hat éves vagyok”.

- Ja igen, mindig minél nagyobbak akartunk lenni.

- Most viszont… - mondta Niki – szerintem legalábbis nem számít a kor, csak az, hogy jól érezzük magunkat.

- Persze, a hormonok nem is követik a naptárat.

- Amúgy tizenhat vagyok… mármint leszek, hat nap múlva. – válaszolt Niki a még konkrétan fel nem tett, de említett kérdésre.

„Gyorsan érő lány… Persze, most az előbb mondta, hogy nem számít a kor.” – jegyezte meg magában Ádám, majd hangosan is kimondott valamit:

- Én tizenhét vagyok… És neked akkor jövő szombaton születésnapod lesz?

- Ja. De nem lesz nagy cucc. Úgyis csak a barátnőmet hívom el… Meg téged, ha van kedved jönni.

- Meg vagyok hívva?

- Persze, hogy meg vagy! Gondolod, hogy azok után, hogy lefeküdtem veled, nem hívlak meg? – Niki kérdése költői volt, nem várt, és nem is kapott választ. Helyette rövid szünet – egymás nézése – után egy újabb, ezúttal nem költői kérdést.

- És milyen ajándékot szeretnél?

- Hát, leginkább azt a cipőt, tudod, amit tegnap néztünk! – mondta gyorsan, lelkesen, majd elnevette magát, és utána visszavett a beszédtempóból. – Na jó, csak viccelek, az azért drága, legalábbis nekem biztos az. Legyen valami… meglepetés. Azokat szeretem.

- Én is. Ez az egész most is egy… nagyon kellemes meglepetés volt.

- Szeretek kellemesen meglepni másokat, majdnem annyira, mintha engem lepnek meg… persze kellemesen.

Az egyszerű emberek szeretnek kapni, adni viszont kevésbé. Egyesek viszont azt mondják, adni sokkal jobb. Ez a mondás Ádámnál viszont közel soha sem bizonyult igaznak, és ezek az esetek is inkább arról szóltak, hogy Ádám megosztott valamit mással, amiért ugyan nem kapott semmit, de valami módon mégis pozitívan visszahatott rá. Ami igazán jó, az az, ha adunk és kapunk is valami, nem üzletből, hanem amikor egyszerűen természetesen jön. Ez a barátságok alapja is – ha nem is anyagi adás-kapás van, elég a közös kellemes időtöltés, beszélgetés, sport, játék, na meg az egymáson való segítés, problémák közös megoldása. Mert sokkal hatékonyabb két összedolgozó ember, mint akár négyen külön-külön.

- Majd csak megveszem azt a cipőt egyszer… ha összegyűjtök elég zsebpénzt.

- Most lesz a születésnapod… anyádtól esetleg?

- Áh! – Niki hangján nagyon határozott kételkedés volt hallható. – Azt mondja, így is túl sok ruhám meg cipőm van, és nem vesz még többet. Így is örülök, hogy lehetett saját számítógépem, főleg azzal az ürüggyel, hogy segít a tanulásban. Most is max könyveket vagy ilyesmit kapok tőle.

Ádám, bár nem vitatkozott ezen sokáig, mivel értelmetlennek találta, azért megjegyezte, hogy tényleg rengeteg cipője volt a lánynak, amikor Ádámot röviden – de hosszabban, mint mikor először megmutatta, mi hol van – körbevezette, és megmutatott ezt-azt.

Niki ruhatára is igen nagy volt, és ezt demonstrálta is: Felvett sok különböző, főleg nyárias ruhát. Ádámon továbbra se volt semmi, így ha nem mondott volna semmit, akkor is lehetett volna látni rajta, mely öltözék állt – Ádám ízlése szerint – Nikin jobban és melyik kevésbé. Persze Nikinek jól estek a dícsérő szavak, mint minden normális embernek. El is pirult, amikor Ádám olyanokat mondott neki, mint például „Ezt mintha egyenesen neked tervezték volna!” vagy „Igazán szexi vagy ebben!”

Ádám is azt tapasztalta, hogy ha tesz valamit, és pozitív visszajelzést kap, akkor örömmel folytatja azt, ihlettel, energiával töltődik fel. Persze az építő jellegű kritikát is mindig szívesen fogadta, néha jobban is örült, mint egy sima „nem rossz”-nak. Mert így legalább látszott, hogy nem hagyja teljesen hidegen a másik felet, és az segíteni akar, hogy legközelebb még jobban sikerüljön… akármi, amiről épp szó van. Niki mondjuk Ádámnak mindenben tetszett, legfeljebb egyik ruhában jobban, mint másikban.

- Van kedved és „energiád” még egy szeretkezéshez? – kérdezte Niki az öltözködősdi végeztével.

- Mindkettő van, maximálisan!

Most az előjáték rövidebb volt, mint először – már csak azért is, mert ruha ezúttal eleve nem volt rajtuk. Maga az aktus viszont tovább tartott, és most Niki ment el előbb, de csak kevesebb, mint egy perccel „maradt le” Ádám is.

Miután ismét elmondták egymásnak, milyen jó volt, az ágyon feküdtek, Ádám átkarolta Nikit, és leginkább csókolgatták, ölelgették és símogatták egymást. Ádám egy ideig figyelme egészét Nikire fordította, majd a plafont kezdte nézni, aztán az egyik falat, végül pedig megakadt a szeme az íróasztalon lévő órán.

- Te jó ég, máris ilyen késő van? – törte meg a kellemes csendet.

- Hát igen, gyorsan elszáll az idő, ha jól telik.<