Talákoztunk, szótlanságból gondolatok ezrei,

áradtak, sötétben ülve, némán beszélve.

Ott voltam ismét, belépve ért a kellemes édes

illat, megnyugvást adott, szeretem.

Végén érdekest szólt: „Úgysem addig élsz

míg szíved dobog, ha belegondolok éltem

vagy egy hónapot.”

Jöhet a szó nélküli búcsúzás.

Szeretem a hideg ködös estéket, lelked

magával rántja, el máshova és tested, mintha magától

térne rá a véletlen ösvényére. Csodálatos.

Végül hazaérsz, és csak annyit mondasz:

Bár messzebb volna!