10. rész

C

loé sírva borult Akuma nyakába. Szégyellte magát, amiért egy percig is elhitte, hogy szerelme arra vetemedett volna, hogy megcsalja őt. Lelkiismeret furdalása volt, mivel nem elég, hogy ok nélkül ordított élete párjával, de két pofonnal is jutalmazta.

• Sajnálom…
• Semmi baj, Cloé. Viszont, ha ismét hallasz rólam valamilyen pletykát, akkor kérlek, először beszéljük meg nyugodtan, és csak utána üvöltözz, jó? – Akuma nevetve ölelte kedvesét.
• Oké. – felelte Cloé, immár mosolyogva. – Ha nem baj, volna egy kis dolgom. – mondta, s már ment volna, de Akuma megfogta a kezét, és odaadta a tőrjét, mellyel – többek között - Xeluort sebesítette meg.
• Ezzel tedd.

Cloénak sejtelme sem volt, honnan tudhatja Akuma, hogy mire készül, de nem is érdekelte. Mosolyogva bólintott, s már indult is Warlichoz.

***

Warlic az íróasztalánál ült. Cloén járt az esze, nem bírta elfelejteni a lány vérének mámorító ízét. Épp próbálta magát rávenni a hivatalos papírokkal való munkára, mikor gondolatainak témája belépett az ajtón.

• Úrnőm! Segíthetek valamiben?
• Ugyan már, Warlic. Szólíts továbbra is Cloénak. Mellesleg igen, van mit segítened.
• Amit csak akarsz, Úrn… izé… Cloé. – Warlic és Cloé egyszerre nevették el magukat, de Cloé hirtelen ismét komollyá vált.
• Warlic, mondd, miért félnek a Gonosz Lélek Mérge cellától? – a kérdés hallatán Warlic arca elkomorult.
• Az egy kegyetlen cella. Személyes tapasztalat…
• Te voltál már ott? – Cloé döbbenten nézett a vámpírhercegre.
• Igen. Én vagyok az egyetlen, aki élve kijutott onnan. Véletlenül zártak be… Az ostoba bátyám hibája volt. – Warlic mély levegőt vett. Az emlékek éles fájdalomként törtek rá. Remegve beszélt. – A cella lényege, hogy lassacskán megmérgezi a falakból kinőtt indákkal azt, akit bezártak oda, majd mikor az illető már haldoklik, lassan beépíti a testét az indák közé, hogy a bűnös lelkének mérge táplálja indáit. Mindez persze elképzelhetetlen kínok közepette történik. Akit egyszer elkap az inda, többé nem menekül. Én csak egy napot voltam bent, ráadásul ártatlanul, így még le tudták szedni rólam az indákat.
• Vigyél ahhoz a cellához.
• Na de Cloé! Ne menj oda, gonosz az a hely…
• Warlic, a Pokolban vagyunk! Itt minden gonosz!
• Ez nem igaz. – mondta Warlic mosolyogva. – Te nem vagy gonosz.
• De az vagyok. – mondta Cloé, és felmutatta a tőrt. – Abba a cellába fél órája bezárták Amadorát.
• Miért? Mit tett?
• Hazudott nekem. Azt akarta elérni, hogy megharagudjak Akumára. Meg akarom ölni. – Cloé szeme vörössé változott a haragtól, és a vágytól, hogy elvegye a szerető életét.
• Igenis, Úrnőm.

Warlic némán haladva vezette Cloét a celláig. A Pokol Úrnője bement, s kihúzott háttal, összeszűkített szemekkel nézte az előtte ülő lányt. Amadora árnyéka volt egykori önmagának. Fél óra alatt az indák benőtték csuklóját, s a fal kezdte elnyelni hosszú, szőke haját, s hátát. Arca sápadt volt, remegett és kapkodva vette a levegőt.

• Ennyit értél a hazudozásoddal. – mondta Cloé lekezelően.
• Wa-warlic… segíts! Én… is segítettem… neked… Az… adósom… vagy…
• Nem fog segíteni. – mondta Cloé kegyetlen mosollyal.
• De… tartozol nekem! Te… kértél, hogy… hazudjak… az… Úrnőnek…

Cloé nem hitt a fülének. Warlic volt a felbujtó? Dühe az egekig korbácsolódott, s egyetlen mozdulattal elvágta a lány torkát, majd Warlichoz fordult.

• Jól nézd meg ezt a cellát Warlic! A mai estét már itt töltöd. – sziszegte, s magára hagyta a szégyenkező vámpírt.

***

Warlic idegesen járkált fel-alá szobájában. Nem tudta, mikor jönnek érte, s ez felettébb dühítette. Ekkor kinyílt az ajtó, s Akuma lépett be rajta. Szó nélkül nekiment a vámpírnak, s közelharcban pillanatok alatt földre küldte.

• Ennyi, Warlic? Máris meghaltál? – kérdezte a mozdulatlanul fekvő vámpírtól, de az nem felelt.

Akuma közelebb hajolt, hogy megnézze, tényleg meghalt-e ellenfele. Nem kellett volna. Warlic azonnal kihasználta a helyzetet, s átharapta a férfi nyakát. Akuma előtt elsötétült a világ, s erős teste ernyedten csuklott össze. Az utolsó kép, amit látott, a szobába rontó kedvese, amint egy ütéssel kiüti Warlicot, majd kezébe kapja szerelmét, de ekkor Akuma szemei már fáradtan csukódtak le.

• Őrök! Azonnal vigyétek Warlicot a Gonosz Lélek Mérge cellába!
• Sajnálom Úrnőm, de oda csak a Pokol Uralkodójának parancsára vihetünk akárkit is.
• Mától én léptem a helyére. Engedelmeskedj, kutya! – sziszegte Cloé.

Két őr elvitte Warlicot, másik kettő Akuma testét vitte az Uralkodónak járó üvegkoporsóba.

• Ebbe a terembe senki sem léphet be. – mondta Cloé.
• Na de Úrnőm! Hogy gyászoljuk meg az Urunkat, ha nem térdelhetünk le a holttesténél?
• Nincs szükség gyászra. Készítsétek fel a harcosokat. Háborút indítunk a Fény Birodalma ellen.
• Igenis.

Cloé rezzenéstelen arccal zárta be a termet, melyben Akuma feküdt. Hálószobájukba sietett, s kinyitotta a nagy, fekete szekrényt, melynek kulcsát Akuma tegnap adta oda neki. A szekrényben egy uszályos, ujj és váll nélküli, fűzős fekete ruha volt. Kiegészítőként egy térdig érő láncos fekete csizma, ékszerek, egy pár könyékig érő fekete kesztyű, és egy fekete korona. Cloé mosolyogva nézte őket, majd mindet magára vette, s így indult el új céljához.

***

Cloé magabiztosan lépkedett. Immár ő parancsolt itt mindenkinek, nem volt olyan ajtó, mely nem nyílt ki előtte. A Pokol Úrnője egy kőkoporsóhoz lépett, s kinyitotta azt. Odabent egy lila szempár csillant meg.

• Megtiszteltetés, hogy a segítségedre lehetek, Úrnőm. – mondta a démon mosolyogva.
• Köszönöm, Rolama. Kész vagy háborúba menni az oldalamon? – kérdezte Cloé.
• Ez csak természetes. – felelte Rolama mosolyogva, s immár együtt indultak el, hogy összeszedjék harcosaikat.

Cloé az új vámpírhercegnőhöz, Lorixhoz ment.

• Készen álltok?
• Igen, Úrnőm. Kétezer harcos áll szolgálatodra.
• Ezer is bőven elég lesz.
• I-i-igenis…

Cloé és Rolama vezették a harcosokat. Az egyik vámpírt már a készülődés alatt elküldték a Fény Birodalmába, hogy közölje, a Pokol három napon belül támadni fog. Mikor beléptek a Fény területére, Cloé idegennek érezte magát az ismerős tájon.

• Látod, Úrnőm? – kérdezte Rolama, s a távolba mutatott.
• Persze. Hányan lehetnek?
• Úgy négyezren. – felelte Rolama.
• Mondtam, hogy sok lenne a kétezer. Még így is szétzúzzuk őket. – mondta mosolyogva, majd harcosaihoz fordult. – Hű harcosaim! Eljött a leszámolás ideje! A Birodalom, mely üldözött titeket, most a ti kezetekben van! Harcoljatok büszkén, őseitekhez méltóan! Akumáért, a Pokolért, a büszkeségetekért, előre!

Cloé és Rolama felemelkedtek a levegőbe, s onnan figyelték, ahogy a két sereg összecsap. Az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy a Fény Birodalmának semmi esélye.

• Menjünk, Rolama. Az elit-őrség már vár minket. – mondta Cloé, és elindultak a kastély felé.
• Úrnőm, már nem is haragszol rám, amiért megöltem Kaonát? – kérdezte Rolama.
• A múlton nem érdemes rágódni. Gyűlöllek, amiért ezt tetted, de a Birodalmam érdekében, most együtt harcolok veled.
• Na de… - kezdte Rolama, de Cloé közbevágott.
• Egy szót se! A harcra koncentrálj.

Mikor földet értek, a Fény Birodalmának gyönyörű kastélya tornyosult előttük, és persze az elit-őrség, mely a legjobb Halálangyalokból állt.

• Harcra fel, Rolama.
• Akuma lelke óvjon, Úrnőm. – Rolama meghajolt Úrnője előtt, majd mindketten nekirohantak a hatszáz fős őrségnek.

Rolama egyetlen támadással tíz embert tett harcképtelenné, Cloé húszat. A Pokol Úrnőjeként ereje jóval megnőtt, egyhelyben állva is elintézett nyolcvan Halálangyalt pillanatok alatt. Zavartalanul gyilkolt, mígnem egy ismerős férfi állt elé.

• Gyönyörű ez a ruha, Cloé. – mondta Xeluor, s megtámadta Cloét.

A lány mutató ujjának előreszegezésével vörös sugarat küldött Xeluor felé, mely eltalálta a férfi gyomrát.

• Sajnálom, hogy ellenem harcoltál, Xeluor. Bátyámként szerettelek, de tudod: ha nem velem, akkor ellenem. Elnézést, amiért pont a gyomrodra lőttem. Lassú halál lesz.
• Tudom… - hörögte Xeluor. – Még… legalább tizenöt perc… amíg… a gyomorsavam… megmérgezi… a saját… testem…
• Pontosan. – Cloé Xeluorra szegezte tekintetét. Rá se nézett azokra, akik meg akarták támadni, ugyanolyan kecses mozdulatokkal ölte meg őket, mint Xeluort.
• Cloé… szeretném, ha tudnád… hogy szerettelek… nem a húgomként… hanem a szerelmemként…
• Kellemetlen érzés lehet, hogy mindkét szerelmedet elszedte Akuma. – mondta Cloé fagyos hangon, mire Xeluor elmosolyodott.
• Találkoztál… Amadorával? – kérdezte.
• Meg is öltem. A Temetőben majd találkoztok. – mondta Cloé, ám ekkor Fruna rontott neki könnyező szemekkel.
• Megölted Xeluort! Megölted a szerelmemet! – kiáltotta a zokogó lány.
• Mehetsz utána. – felelte Cloé, kitörte Fruna gerincét, s mikor a lány holtan esett össze, Rolamához fordult. – A maradék a tiéd. Én befejezem a feladatom. – s elindult a kastély felé.