A Pokoli Angyal halála

- Elismered hát bűnösséged? – kérdezi egy fagyos hang.

- Nem vétettem.  – felel a fekete ruhás lány.

- De vétettél! Megaláztad az Urat!

- Én csak szerettem valakit! Hát ezt se szabad?

- Az angyalok nem lehetnek szerelmesek.

- De én szerelmes vagyok, és élvezem! – kiabált a lány, immár sírva.

- Nézd meg hová vezetett a szerelmed! Szőke hajú, fehér ruhás, törékeny angyal voltál. És most… Nézz magadra! Akár maga az Ördög! A legbelsőbb gondolatodig sötét lettél.

- Ez nem igaz!

- Ne feleselj, áruló! – ordított fel a fehér köpenyes férfi, s elcsattan egy pofon.

- Nem vétettem.

- Elárultad Istent. Mi ez, ha nem bűn?

- Hát a szerelem árulás?

- Nem, de azzal, hogy Őt szeretted, elárultál minket!

- Nem mered kimondani a nevét?

- Ne bosszants, nem vagy abban a helyzetben!

- Milyen helyzetben vagyok szerinted? Szerintem az ok nélküli halál torkában állok.

- Legalább most húznád össze magad! Imádkozz, hogy Isten megbocsásson, és lelked békében nyugodjon.

- Dögöljön meg Isten! Megöleti az angyalát, mert az szerelmes lett!

- Pofátlan dög! – ordít a férfi, s a lány ismét egy kiadós pofont kap.

- Rohadna le a kezed.

- Talán fájt?

- Mondd, az nem bűn, hogy társadat ütöd?

- Már nem tartozol közénk.

- Valóban?

- Áruló vagy. Mostantól kitiltattál a Mennyországból.

- És miért nem ölsz meg?

- Mert hallani akarom, ahogy beismered, hogy áruló vagy. Látni akarom, ahogy az életedért könyörögsz, ahogy egy hitvány árulóhoz illik.

- Soha.

- Ismerd be! – kiáltotta, s keze ismét eljárt.

- SOHA!

- Akkor meghalsz azonnal!

- Nem adom meg neked, azt az örömöt, hogy megölhess. Pokol szárnyasai, vigyetek engem a túlvilágra! – kiáltotta a lány. Néhány pillanat múlva már több ezer vörös lepke vette őt körül. Hátán ugyanolyan szárny jelent meg, mint a szárnyasokén. A lepkék csillogó mérget kezdtek a lány köré fújkálni. A fekete ruhás nő lassan kezdett maga is méreggé válni. – Az én szerelmem akkor is a Sátán. – mondta a férfinak mosolyogva, majd egész teste méreggé foszlott szét…