Az érző lélek

Miután Mayumi nővére elment nem folytatták tovább útjukat. Rin már az álmok birodalmában járt mikor Mayumi hirtelen felkelt. Erre Sesshoumaru is figyelmes lett.

-         Valami baj van - kérdezte közönyös hangon.

-         Nem nincs semmi baj - mondta Mayumi- elmegyek, sétálok – tette hozzá.

-         Rendben – válaszolta Sesshoumaru mit sem érdeklődve de miután Mayumi elindult Sesshoumaru a szagát követve utána ment.

Mikor már rátalált Mayumira egy emberel, veszekedet.

-         mit keresel itt – üvöltötte le a fejét Mayumi az idegennek.

-         Az édesapád küldött azt mondta, gyere vissza a palotába, mert nem nagyon bízik a fiatalemberben, akivel utazol hercegnő - mondta az idegen.

-         Nem érdekel én nem, megyek vissza a palotába. Apám, lehet, hogy egyhelyben tud ücsörögni, de én nem olyan vagyok, én utazni szeretek ezek az emberek jó emberek csak apám annyira félt, hogy már barátom se lehet. Elegem van, abból hogy apám ezt szeretné, meg azt szeretné én nem rabszolga, vagyok, hanem egy érző ember. De ha Sesshoumaru megengedi velünk, utazhatsz egy ideig és utána apámnak is, elmondhatod hogy ezek az emberek tényleg jó emberek. Köves.- ezzel Mayumival az élen visszaindultak Sesshoumaruhoz, aki már elhagyta a helyszint, és a táborban ülve kémlelte a tüzet. Mayumi rögtön Sesshoumaru elé ált.

-         Sesshoumaru ő itt apám egyik katonája –mutatott a katonára Mayumi- szeretném, ha velünk tartana egy ideig. Ha csak neked gondot jelentene!

-         Rendben velünk tarthat, de ha egy rossz szó elmegy megértetted- nézet rá Mayumira.

-         Igen – ezzel le is zárták az ügyet.

Másnap korán indultak el. Mayumi igen zaklatott volt és ezt senki se értette. Ám dél környéken már mindenki tudta Mayumi zaklatottságának okát mivel abban a pillanatban Naraku jelent meg. És Mayumira indította a támadást. Mayuminak még ideje se volt védekezni. Mayumit abban a pillanatban eltalálta a támadás, és összeeset.

-         elkel vinni a palotába – Mondta a katona miután Naraku magfutamodott.

-         Mutasd az utat- mondata Sesshoumaru közönyös hangon, bár szíve legmélyén igen is aggódott a lány élete miatt.

Mikor a kastélyba értek szolgák vitték be a lány szobájába és értesítették az apját, hogy a lánya súlyosan megsérült. Mikor az apja ezt megtudta azonnal letámadta Sesshoumarut.

-         Mért nem vigyáztál a lányomra – kiabálta le a fejét Sesshoumarunak.

De Sesshoumaru csak átalakult fényes gömbé és elment.

Mér vagy két hét telt el, hogy Mayumi nem ébredt fel és, hogy Sesshoumaru ott hagyta a palotában szolgáit. Éjszaka volt mindenki aludt kivéve egy valakit sesshoumarut.

Egy szobában volt és egy ágy fölött térdelt nézte a benne pihenő lányt s nem is, vette észre, amikor egy csöppség jött be a szobába. Rin volt az. Tudta hogy Sesshoumaru itt van, mert minden éjjel itt volt de csak most volt bátorsága megszólítani.

-         Sesshoumaru sama félted Mayumi samat – kérdezte Rin mit sem sejtve a választ.

-         Igen Rin féltem, ahogy téged is féltelek, ha veszélybe kerültél csak idáig nem volt merszem bevallani magamnak, de Mayumi segített nekem – mondta Sesshoumaru érző szavakkal – Rin kérlek, ez a beszélgetés legyen a mi titkunk rendben- tért le a tárgyról Sesshoumaru.

-         Rendben Sesshoumaru sama – mondta Rin és kiment a szobából.