Mayumi sama hol van?– hangzott egy katona szájából e kétségbeejtő kérdés.

Ugyanis Mayumi egy hatalmas uralkodó lánya volt de mivel Mayumi nem tudott soha egyhelyben ülni apja ellengette őt egy katona kíséretével világot, látni.

Mayumi ugyan nem szerette, ha a nyomában van valaki, de csak így szabadulhatott ki a palotából.

Ám Mayumi ma reggel még mielőtt fel ébret volna a katona elszökött.

Most éppen egy erdőben sétált és csodálkozott a tájban.

Na végre nincs senki a nyomomban - mondta Mayumi és nézte tovább a gyönyörű tájat.

Ám ekkor csatazajra lett figyelmes. Nagyon kíváncsi volt hogy milyen egy igazi csata, mert édesapja meg tiltotta neki, hogy egy csatában is részt vegyen ezért futott, ahogy csak bírt hogy láthassa kik, csatáznak.

Mikor oda ért megdöbbent, ahogy észrevette a fehér ruhás embert, azaz szelemet.

Ám abban a pillanatban a semmiből egy kislány futott oda.

Sesshoumaru sama jól vagy-mondta a kis csöppség.

Jól – mondta rideg hangon az említett.

Ám ekkor hirtelen Mayumi előtt termet és a legközelebbi fához csapta.

És rideg hangon ezt kérdezte:

-kivagy, s mit akarsz halandó?

De mire Mayumi válaszolhatott volna elájult.

Mert olyan erősen dobta a fának, hogy eszméletét vesztette.

Mikor Mayumi fel ébredt egy tűz közelében volt és ott volt még Sesshoumaru is meg egy kislány és egy gyíkféle szerzett.

De mikor Mayumi megpillantotta a gyíkféle szerzettet egy, orjásít sikkantott mire a kislány felébredt.

Ne félj Jeken samátol – mondta a kislány – amúgy a nevem Rin a tied mi?

Miután Mayumi megnyugodott ezt mondta:

A nevem Mayumi és a nyugati terület az apámé.

Ekkor Sesshoumaru, aki eddig csak hallgatta megszólalt:

Nem lehet az apád a nyugati terült ura, mert akkor neked szelemnek kellene, hogy legyél – mondta közömbös hangon.

Én szelem vagyok – mondta Mayumi mire a szelemen meglepődöttség jelent meg, de azt is elnyomta, és csak felhúzta az egyik szemöldökét. Ere Mayumi ezt mondta:

Amikor megszülettem mindenki meglepődött, mert ember szagom volt és ezért meg akartak ölni de apám és az anyám megakadályozták, mert azt mondták, hogy ha megölnek, akkor az a szelem holnap már halott lesz. De persze ezt, senkit sem érdekelt. De amikor eljött a 11 születésnapom egy szelem oda jött hozzám s egy kést döfött belém ám nem haltam meg csak egy szúrást éreztem a szívemben, de aki a kést belém szúrta az ott helyben maghalt ezt persze mindenki látta és ez után mindenki félt tőlem apám tudta, hogy hatalmas erő van bennem ezért megtiltotta, hogy harcoljak vagy olyat, tegyek, ami veszélyes mások épségére. Én ezt megértettem és elfogattam, de a palotában unatkoztam ezért apámat megkértem, hogy had menjek világot látni. Apám megengedte, de csak egy feltétellel, ha egy katona velem tart de én ma reggel még mielőtt felébredt volna, elszöktem és most, pedig itt vagyok – mindenki döbbenettel hallgatta végig Mayumi történettét, persze Sesshoumaru nem ültek ki a gondolatok. Rinnek egy jó ötlet pattant ki kicsiny kis fejéből.

Mayumi mért nem tartasz velünk, persze ha csak Sesshoumaru sama megengedi – fordult Sesshoumaru felé Rin. Sesshoumaru csak egy fejbólintással jelezte hogy neki mindegy.

Rin ekkor Mayumi felé fordult és kérdően nézett rá.

Rendben – válaszolta Mayumi. Ekkor Rin felállt és odaszaladt Mayumihoz és átölelte.

Rin Mayumi ölében aludt el. Mayumi pedig egy fának dőlve pihent. Sesshoumaru pedig a csillagokat nézve gondolkodott de őt is elnyomta az álom. Már csak az álatok mozgását és Jeken horkolását lehettet hallani.