A képregényén kellett volna dolgoznia,közel volt a határidő,de Yanagi Tamakatsura nem tudott a munkájára koncentrálni.Csak firkált egy lapra,kissé csodálkozva figyelve,ahogy a látszólag véletlenszerűen húzott vonalak,az árnyékok és fények szabályos alakzattá állnak össze.

Várt.Talán két éve már.

Rajzolt,interjúkat adott,szerepelt számos tévé- és rádióműsorban,rajongói levelekre válaszolt,de mindez csak a felszín volt,tükörkép,szerep amit eljátszott,mert nem tehetett mást.Igen,csak egy szerep volt.Valójában ő volt a Lány,Aki Vár.

Patt-erősebben nyomta rá a ceruzát a papírra,letört a hegye.Halk suttogás az előtérben.Nyílt a szobája ajtaja.Valaki bejött.

Tamakatsura letette a ceruzát,óvatosan,mintha attól félne hogy egy erősebb mozdulattól darabokra törik a csuklója,mint egy porcelánszoboré.Megfordult a széken,lassan,lehajtott fejjel,aztán felnézett.

Kurama félúton állt az ajtó és a széke között.Halványan mosolygott.

-Szervusz Katsu...-bizonytalan volt a hangja- Rajzolsz?Megnézhetem? - semleges szavak.A félelemtől kimondhatatlan szavak helyett kimondott szavak.A te hallgatásod plusz az én hallgatásom egyenlő bizonytalan csend egyenletébe behelyettesített szavak.

Tamakatsura felállt,kezében a lappal,és Kuramához lépett.Arra gondolt,talán ez is csak egy álom,mint annyi másik,és hogy most bármi amit képes lenne kimondani hazug vagy felesleges volna.Odanyújtotta a rajzot Kuramának.Kurama egy pillanatra a szemébe nézett-Megváltoztál-mondta szavak nélkül-aztán a rajzra pillantott.

Kopár fa egy sziklaszirten.Tengerpart.Tajtékcsipkés hullámok.Szürkeség.

A sziklán egy lány ült.Úgy látszott,nagyon régóta ül már ott és ha kell az idők végezetéig ott fog ülni,,a széltépte ágak alatt,a hullámmarta sziklán.A tengert figyelte.A felhőket nézte.Vagy inkább mintha keresett volna valamit,amit egyelőre eltakartak a felhők és a hullámok.De a lány csak várt,és megpróbált keresztüllátni a felhőkön,tól a vízen.

Kurama Katsu-ra nézett,egy másodpercig nem szólt,aztán csak annyit mondott:

-Tudom.

Katsu elmosolyodott.Nem a régi,mindentudó,keserű mosollyal,amitől Kuramának összeszorult a szíve,valahányszor meglátta.Ez a mosoly egy nyugodt,és boldog fiatal lány mosolya volt,vadonatúj,nem koptatta el,karcolta össze az élet.

-Édesanyád vacsorát csinált neked.-mondta Katsu,és az ajtó felé biccentett.

hát persze-gondolta Kurama-hiszen kettejükhöz jöttem haza.Hátrált néhány lépést,hogy lássa Katsu-t,a kedvesét,ahogy nevéhez-fűzfa-méltón,karcsún és szelíden állt hajában a villanyfény csillagaival,aztán a konyhába indult halkan becsukva maga mögött a szoba-a szobájuk-ajtaját.

Katsu visszaült a rajzasztalhoz.Oda sem figyelve kapcsolta be a CD-lejátszót.Kis ideig nézte a képet,aztán új ceruzát vett elő és rajzolni kezdett.Keze nyomán fehér virágok nyiltak a fa ágain,halvány napfény csillant a hullámokon.

Hallotta hogy Kurama az anyjával beszélget a konyhában.A CD-lejátszó újra játszani kezdte a dalt,amit már majdnem két éve mindennap lejátszott...

You are always gonna be the one

Ima wa mada kanashii love song