A közönség örjöngött.Kurama Youko a küzdőtéren állt,nem messze tőle hevert a legyőzött Ura Urashima holtteste.Kurama hidegen elmosolyodott.A varázsköd lassan eloszlott,hallotta hogy a nézők felhördülnek,Kuwabara hangja koloratúrszoprán magasságokba csúszott a megdöbbenéstől,amint Hieit faggatta,hogy az a magas,ezüsthajú férfi ott valóban Kurama-e.Hiei higgadt volt,mint általában,nyugodtan és kissé lekezelően válaszolt.

 Aztán Youko meghallotta Katsu hangját.

-Ez...ez tényleg Kurama? - a nevet már csak suttogta,de Kurama így is hallotta.A világ,amely körülvette,eltűnt,nem volt sehol a tomboló szörnysereg,a halott Urashima,Kuwabara és Hiei,mintha maga a Sötét Viadal se létezett volna.Csak Katsu volt valóságos.

 'Kőszívű kis Katsu' -gondolta Kurama jókedvűen - 'Minamino Shuichi nem elég jó neked,lássuk,hogy tetszik Kurama Youko.'

 Lassan megfordult,rá akart mosolyogni a lányra,de Katsu arckifejezését látva a mosoly a torkán akadt,mint egy csontszilánk.

 Kurama valaha ismert egy fiút,akinek a családját a szeme láttára mészárolták le.Az ő tekintete volt olyan,mint most Katsué.Több a kétségbeesésnél,több a reménytelenségnél,ugyanakkor tökéletesen kifejezéstelen is,mintha túl sokmindent érzett volna ahhoz hogy azt gesztusokkal és mimikával ki lehessen fejezni.

 A levélzöld és az aranyszínű szempár egy pillantásra találkozott.Aztán Katsu elkapta a fejét,de a kegyetlen reflektorok fényében Kurama így is látta az arcán lefutó könnycseppeket.

 Azután Katsu elszaladt,kirohant az egyik kapun és eltűnt.

 Hiei,Kurama és Kuwabara kő-papír-ollóval döntötte el,hogy ki lépjen következőnek a küzdőtérre.Kuwabara nyert.Amikor a harcoló felek már fent álltak egymással szemben,Kurama - most újra Minamino Shuichiként - gyors pillantást vetett Hieire.

 -Maradj itt.Én megkeresem Katsut.

 -Ugyan minek? - kérdezte Hiei megvetően - Látni sem akar téged.

 -Úgy gondolod?

 -Mégis,hogy máshogy gondolnám?Meglátta,mi vagy valójában,és most undorodik tőled.

Kurama egy pillanatig csak álldogált,aztán sóhajtott.

 -Azért megkeresem.

 -Mondtam hogy ne kezdj halandókkal. - még a hátába kapta Hiei megjegyzését.

Katsut egy sötét kis raktárhelyiségben találta meg.Az egyik sarokban kuporgott felhúzott lábakkal és hangtalanul sírt.Kurama féltérdre ereszkedett mellette és megpróbált az arcába nézni,de Katsu elfordította a fejét.Már nem sírt.

-Katsu- mondta Kurama szelíden-mi a baj?

 -Eredj a pokolba! - vágta oda a lány fáradt,sírástól rekedt hangon.

-A pokol sem lehet rosszabb,mint így látni téged. - felelte Kurama,tudván hogy valószínűleg megdöntötte a melodramatikus beszólások Guinness-rekordját,de tényleg ezt érezte

 Katsu szó nélkül felállt,és lassú léptekkel elsétált Kurama mellett,rá se nézve a fiúra.Fél kézzel az ajtófélfának támaszkodott,amikor az ajtóhoz ért,és csendesen azt mondta:

 -Én...nem akarom,hogy... - elhallgatott,aztán felszegte a fejét,és beszélni kezdett,olyan hidegen,hogy Kurama úgy érezte,minden szava éles kis jégcsapként fúródik a szívébe - Nem akarok többet beszélni veled.Nem akarlak látni.Nem akarom,hogy bármi közünk legyen egymáshoz.Nem akarom. - öklével az ajtóra vágott,és a haragtól szinte sziszegve megismételte-Nem akarom!

-De hát...tudtad,hogy mi vagyok.Én elmondtam.Mi bajod van most?Én azt hittem,hogy... - nem mondta ki amit akart,inkább máshogy folytatta - ...hogy barátok vagyunk.

 -Barátok...? - Katsu felnevetett,olyan hangon,hogy Kurama azt kívánta,bárcsak sírna inkább.- Te nem vagy a barátom. - Ezzel kilépett a helyiségből,és bevágta maga mögött az ajtót.Kurama utána iramodott.A lány csak pár lépésre volt tőle.Kurama egy pillanatig gondolkodott.

 - Hazudsz,Katsu.Nem tudom,miért,de hazudsz...nekem is,magadnak is..És én meg fogom tudni,hogy miért.

A lány nem válaszolt,belesétált a folyosó mindent elnyelő sötétségébe,míg Kurama már nem is látta,csak a léptei visszhangját hallotta,aztán elhalt a hang is.Most ő volt az,aki ököllel az ajtófélfára csapott,pedig nem is volt igazán dühös,csak szomorú.

 -Nem engedlek el. - mondta halk,elszánt hangon.

 És azután...nem volt idejük egymásra.Jött a döntő,amit Yusuke nyert meg,hála Genkainak,és a hősi halált halt,majd csodálatosképpen feltámadt Kuwabarának.Yusuke meg ő most lelkesen csépelték egymást oda-vissza annak a Stonehenge-re emlékeztető kőkupacnak a közepén,ami nem olyan rég még az aréna volt.Katsu odalépett Hiei és Kurama elé,és úgy vágott végig rajtuk a pillantásával,hogy ahhoz képest a Rózsaostor csapása simogatásnak tűnt volna.

 -Én sem tudtam,hogy az a hülye Kuwabara nem halt meg... - mondta - Hiei?Kurama?

Hiei felhorkant,Kurama zavartan elfordította a fejét.

 - Hát tudod...arra gondoltunk,hogy ha tudsz róla,akkor,hm...nem leszel olyan hiteles...és hát...

 - Úgy érted,nem sikítottam és rinyáltam volna,mint egy csitri,akinek akkor esik le hogy elvették a szüzességét,amikor megkérdezik tőle hogy mi legyen a gyerek neve?

Hiei megint felhorkantott,és elismerő pillantást vetett a lányra.Kurama elpirult és kuncogott.

 - Hát...khm...körülbelül. - felelte.

Katsu szeme résnyire szűkült,csak egy ezüstös-zöld csík villant ki a szepillái alól.Jobb keze a levegőbe lendült.Kurama meg sem próbált ellépni az ütés elől,csak a szemét hunyta be,és azt suttogta:

 - Ne haragudj...

Érezte az ütés szelét,összeszorította a fogait,de semmi nem történt.Amikor felnézett,Katsu lehajtott fejjel állt előtte,öklét a combjához szorította,és olyan védtelennek látszott,hogy Kurama ölni tudott volna érte.

 - Nem tudlak megütni. - mondta a lány közömbösen,egy leheletnyi csodálkozással a hangjában.Kurama majdnem elmosolyodott

 - Akkor megint barátok vagyunk? - kérdezte.

 - Figyelj...megmondtam hogy nem vagyok a barátod.Majd ha ennek a szarságnak vége lesz,és lesz egy fél órám,amikor nem hal meg és nem támad fel körülöttem senki,akkor kitalálom,hogyan magyarázzam el...mármint ha kíváncsi leszel még rá. - megrántotta a vállát - Utána meg úgyis utálni fogsz.Különben is,nélkülem nincs elég barátod?