Kurama leült mellé.

-Szia Mikiru.A nevem Ku..-kezdte Kurama,de a lány félbeszakította.

-A neved Kurama.Azért jöttél,hogy elvigyél magadhoz és megtudd a titkom.

-Nade..Honnan tu..-de a lány ismét félbeszakította:

-Az az én titkom.Ne hívj Mikirunak.Csak simán Miki.Én pedig Shuichi-nak foglak hívni.Rendben?-mosolygott Miki.

-R-rendben.Menjünk,vagy még szeretnél maradni?-kérdezte Kurama.

-Még maradjunk.Szeretek itt lenni.

Kurama csak bámulta,ahogy köré gyűlik a sok mókus és kismadár.Miki tökéletes összhangban volt velük.Kb. egy fél óráig voltak a parkban,aztán elindultak.Mikinek volt egy cicája,Michiyo,hazafelé vele kergetőzött.Bebújt a macska elől a bokorba,felmászott a fára,vagy körbe-körbe futkároztak Kurama körül.

~Dinka egy csaj!~ gondolta magában Kurama,de közben jókat nevetett a lány és a macska bohóckodásán.

bd

-Wow!!Nagyon szép a lakásod!-ámuldozott Miki.

-Köszönöm.Mondd,mit csinálsz?-kérdezte Kurama,mivel a lányból csak annyi látszott,hogy négykézláb rohangál a kertben,nyomában a macskával…

-Keresek egy helyet Michiyo-nak.Csak nem gondolod,hogy kinthagyom valami hely nélkül?!?!?!-válaszolt Miki,miközben továbbra is négykézláb rótta a köröket.

-És miért kéne egyáltalán kint hagynod?Ha figyelsz rá,akkor bejöhet ő is.

-Tényleg?Köszönöm!Köszönöm!Köszönöm!-ujjongott Miki és egy mozdulattal Kurama nyakába ugrott.Kurama nem számított a ’’támadásra”,így nyakában az ujjongó Mikivel eldőlt,mint egy krumpliszsák,ennek pedig az lett a következménye,hogy Kurama feküdt a füvön,Miki pedig a földön fekvő Kuramán.Elég fura volt a helyzet,és Kurama számára kellemetlen is.Miki nem zavartatta magá,sőt a sok ’’Köszönöm” közepette egyfolytában ölelgette és arcon-puszilgatta Kuramát.A helyzet így is épp elég kínos volt Kuramának,hát még amikor megérkezett Kurama anyja,és meglátta őket ebben a helyzetben!!!!!

-Szervusz kisfiam…ö..öö…mondcsak drágám,ki ez a kislány?

-A-anya,ez nem az,aminek látszik!!-magyarázkodott Kurama.

-Ugyan kicsim,semmi baj!De azért igazán bemutathattad volna a barátnődet!

-De nem a barátnőm!!!-próbálkozott Kurama,de hiába,az anyja már karon fogta Mikit és mentek be a nappaliba.Kurama reményvesztetten kullogott be az ajtón.Mikor bement majdnem szívinfarktust kapott:az anyukája a gyerekkori pancsolós képeit mutogatta Mikinek!!!!!!!!

-Itt a vég!-nyöszörgött Kurama-Anya,kérlek rakd el azokat a képeket!!

-Ugyan Shuichi!-nevetett Miki-Olyan aranyos vagy rajtuk!!Gyere ide!-és odarántotta maga mellé Kuramát.

-Oh..milyen szép pár vagytok!-nézte a fiatalokat az anyuka-Na megyek is,had legyetek együtt!Szia kicsim!Viszlát Miki drágám!-s ezzel elment.

-Igazán kitalálhattál volna valamit..-mondta Kurama Mikinek.

-És mégis mit mondtam volna?Hogy ’’kicsi a rakás’’-t játszunk??

-Az is jobb lett volna ennél…

-Azért jó volt a baránődnek lenni.-súgta Miki Kurama fülébe,majd egy puszit nyomott az arcára.Kurama elvörösödött,és azt vette észre,hogy a szíve hevesebben ver.

~Miért zakatol a szívem?~gondolkodott Kurama.~Nem is vagyok belé szerelmes..remélem..~

Kurama felment Miki után a szobába.A lány éppen egy seprűvel keringőzött,miközben valami dalt dúdolt.

~Dinka egy csaj!!~gondolta Kurama,de megint nevetett a lány előadásán.

-Ó,szia Shuichi!Azt hittem,még lent vagy!Jössz táncolni?-és mielőtt Kurama válaszolhatott volna,már táncoltak is.Miki rámosolygott Kuramára,akinek rögtön zakatolt a szíve.

-Ne mosolyogj rám!-kérte Kurama.

-Miért?

-Mert zavarba hozol!-vallotta be.

-Sajnálom.-mondta Miki.A mosolygást valóban abbahagyta,de most Kuramához simult,fejét a fiú vállára hajtotta,és szorosan átölelte táncpartnerét.Kurama először elakarta tolni magától,de nem vitte rá a lelke.Átkarolta a lány karcsú derekát,és együtt táncoltak a lenyugvó nap fényében.Ohh…