Mire hajnalodni kezdett, és Alex az egész házban lehúzta a redőnyöket, Kira is ébredezni kezdett. A lány fel akart kelni, de abban a pillanatban sebe is felszakadt és rubin piros vére végig csurgott a nyakán. - Ne mozogj! Még beletelik egy kis időbe, mire begyógyul a sebed.- figyelmeztette a vámpír. - Nagyon fáj. - Igen, tudom. Még nem vagy hozzászokva, de holnap estére elmúlik a fájdalom. - Mihez nem vagyok hozzászokva? – Rea Alexre nézett: - Hogy-hogy nem emlékszik rá? - Elméletileg lehetséges, hogy a sokktól átmeneti emlékezet kiesése van. Ne félj, nem lesz semmi baja, idővel minden eszébe jut. Bár ha meggondolom, jobb is így. - Miért? - Mert így nem kezd el pánikolni. Nem vagyok túl bizalomgerjesztő…. - De! Szerintem igen!- felelte Rea, és hozzábújt. Alex átkarolta a vállát és egy csókot nyomott a homlokára: - Picit engedj el, cicám, ezt el kell intéznem.- Rea rögtön visszaült a székébe. - Kira, légy szíves, csukd be a szemed! - Miért? - Csak csukd be!- Kira engedelmeskedett, Alex pedig odahajolt hozzá, és lenyalogatta a nyakáról a vért. Cristopher fintorogva figyelte. - Bármit mondasz is, ez undorító.- Rea ránézett, majd az égre emelte a tekintetét-vagy legalábbis a mennyezetre-, de nem szólt semmit. Amióta megérkeztek, nem állt szóba a férfival, valószínűleg azért, mert azt mondta Alexre, hogy vérszopó. Aztán Kira hirtelen kinyitotta a szemét. Sikoltani akart, de Alex mélyen a szemébe nézett, és az ajkára tapasztotta a mutatóujját, mire a lány rögtön elhallgatott és megbabonázva meredt Alex szemébe. Rea ismerte ezt a módszert, a vámpír gyakran élt vele. Néha vele szemben is, de nem bánta. Kislánykorában gyakran hisztizett csak azért, hogy végül a vámpír így hallgattassa el. Imádta, amikor a vámpír vérszínű szeme, szinte megkötözi az akaratát, és kitöröl onnan mindent, ami neki nem tetszik. Ismerte a módszert, és szerette. Agykontroll, Alex elmagyarázta neki, hogy működik. Még kisgyermekként sokat utánozta. És Alex eljátszotta, hogy hatott rá. Egy ideig azt csinálta, amit Rea mondott neki. Halványan elmosolyodott az emléktől. - Mi van?- Szólt rá Cristopher - Semmi, csak eszembe jutott valami.- Cristopher furcsán nézett rá. Rea azonnal észrevette:- Mi az még mindig nem bízol bennünk? - Miért tenném? - Miért ne tennéd? Hiszen megígértük, hogy segítünk megtalálni a húgodat. - Ígérgetni mindent lehet. Majd ha megtaláljuk, akkor talán meggondolom. - Aha, persze. Mondd csak, emlékszel a fazonra? - Volt egy dupla kereszt alakú tetoválás a bal alkarján. - És az arca? - Mittudomén! Leütött. Csak arra a tetoválásra emlékszem. - Aham.- Felelte Rea, enyhe gúnnyal a hangjában. - Na, most már aztán elég legyen! Nyugodjatok le mind a ketten. Egy darabig együtt fogunk utazni, úgyhogy jó lenne ha nem kéne folyton titeket szétválasztanom. Cristopher, fékezd a nyelved, különben én gondolom meg magam! Cicám, te meg ne cukkoldd! - Rendben. - Oké.- Mindezek ellenére Cristopher még egyszer szúrósan Reára villantotta a szemét, majd Alexhez, vagyis inkább Kirához fordult: - Hogy vagy? - Jobban, csak kicsit szédülök. De emlékszem. Már emlékszem, csak… - Csak mi? - Csak az a furcsa, hogy nem félek. Arra jutottam, hogy ő itt tényleg vámpír, és tényleg megharapott, és kis híján meghaltam, de…mégsem félek. - Ez normális, még túl fáradt vagy, hogy félj. - Alex, gyere ki egy pillanatra, van itt valami, ami nem tetszik nekem. - Persze, jövök.- Rea átvitte őt a saját szobájukba. - Mi az?- kérdezte Alex - Semmi. Csak kettesben akartam hagyni őket.- felelte hamiskásan Rea. - Mi? - Jaj, Alex! Csak rájuk kell nézni! - Még mindig nem értem.- Rea legyintett egyet, és nem méltatta további magyarázatra a dolgot. - Alex, mondd csak, Kira mikor jön rendbe? - Úgy egy-két nap. Attól függ, mennyire erős. Miért? - Mert már unom ezt a helyet. Ha Kira felépül gyerünk tovább! - Úgy érted Kirával együtt? - Persze. Most már ő is hozzánk tartozik, nem?- Alex mosolygott. Rea eldöntötte a dolgot. Kira hozzájuk tartozik. Kész. És ezt neki el kell fogadnia. Nem mintha olyan nagyon ellenére lett volna. Ahogy elnézte Rea nagyon jól ki fog jönni Kirával, meg egyébként sem zavarta. A sok egyedül eltöltött év után jó lesz egy kis társaság. Habár élvezte a kóborlást, a vámpírok mégis társas lények, legalábbis ő az volt. Imádta a társaságot, az életet, a tömeget. - De. Hozzánk tartozik.