Kegyetlen páros Ilina széplány volt. Szobalányként dolgozott a Zöld Kígyóhoz címzett fogadóban. Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Ilina napkeltekor fölkelt, mosogatott, mosott, ebédet főzött a fogadó vendégeinek. Aztán a tulajdonos felküldte, hogy takarítsa ki a 301-es szobát. Ilina kedvelte azt a szobát, és a mostani lakóját is. Egy lány lakott benne, nagyon szép volt, szinte földöntúlian szép. A külseje alapján nagyjából egyidős lehetett Ilinával, de a szeme kortalan volt és szomorú, végtelenül szomorú. Egyedül lakott a szobában és sokszor elbeszélgetett Ilinával, amikor a fogadó tulajdonosa felküldte takarítani. Beszélgettek, de inkább csak a lány kérdezett. Kíváncsi volt mindenre, ami Ilinával történt. Volt úgy, hogy többször is rákérdezett dolgokra, és Ilina szeretett vele beszélgetni. Beszélt neki a családjáról, magáról, a fiúkról, a főnökéről, és minden problémájáról. A lány meghallgatta, elmondta a véleményét, vagy tanácsot adott, ha Ilina megkérte rá, de magáról nem beszélt, soha. Még a nevét sem mondta meg. Ilina csak annyit tudott róla, hogy évek óta vándorol a világban és nagyon magányos. A lépcsőn felfele menet Ilina elgondolkodott ezen egy kicsit. Milyen rossz lehet egyedül járni a világot. –gondolta és benyitott a 301-es szobába. Amikor belépett úgy megdöbbent, hogy a seprű kiesett a kezéből, és pár pillanatig levegőt sem kapott. A szoba lakója háttal állt neki és egy férfival csókolózott, aki úgy tartotta a karjaiban, mintha attól félne, hogy a szél elfújja tőle a lányt. Amikor Ilina jobban megnézte őket, felsikkantott ijedtében. A férfinak három szeme volt. Ahogy a karjaiban tartotta a lányt, két szemét lecsukta, de a harmadik-, amelyik a homloka közepén volt- félig nyitva volt. Amikor Ilina felsikoltott, ez a harmadik szem teljesen kinyílt, és Ilinára meredt. A lány is meghallotta a sikoltást és hátra fordult. Amikor mindketten meglátták Ilinát, úgy rebbentek szét, mint az ijedt galambok. -I… Ilina.- kiáltott rá a lány remegő hangon.- Megijesztettél. Mit keresel te itt? -A… a… azt mondták, jöjjek fel kitakarítani- Felelte Ilina és minden csepp bátorságát össze kellett szednie, hogy ne sikoltson fel még egyszer a háromszemű férfi tekintetétől. -Értem.- mondta a lány és hol Ilinára, hol meg a háromszeműre nézett- Most már mindegy. Ülj le! Elmondok egy történetet.- Ilina nem mert ellenkezni, és leült egy székre, szemben a lánnyal. A férfi eközben a lány mögött lévő ablakhoz sétált és hanyagul neki támaszkodott az ablakpárkánynak. A lány még egyszer ránézett, majd Ilinára emelte a tekintetét, és belekezdett: - Egyszer, régen, sok-sok évvel ezelőtt élt egy fiú. Amikor megszületett fajtája kitaszította, egyedül nőtt fel, és megtanulta, hogy az élete minden egyes pillanatáért harcolnia kell. A kemény élet kiváló harcost faragott belőle, a legjobbat ezen a világon. Gyorsasága és ereje példátlan volt, de a sors csalóka mester. Mindenre megtanította őt, csak egy dologra nem. A fiú kegyetlenül végzett minden ellenfelével, nem ismert könyörületet, nem tudott mást, csak gyűlölni. Egyszer a fiú ismét harcolt valakivel, de ez az ellenfele más volt, mint a többi. Legyőzte ugyan, de súlyosan megsérült. A halál küszöbén tántorogva, valamilyen ösztöntől vezérelve bevette magát az erdőbe. Amikor aztán elfogyott az ereje, és sebláztól gyötörten a földre bukott, azt hitte, itt a vég és soha többé nem kel már fel. De a sors nem ilyen végzetet szánt neki. Arra vezérelt egy lányt, aki megtalálta a fiút, és gondjaiba vette. A lány egyike volt a Fák Őreinek, és az erdőben élt a népével. Aznap épp gyógynövényeket gyűjtött az erdőben, amikor rátalált az idegen fiúra, aki akkorra már kis híján átlépte a halál küszöbét. Amikor a lány meglátta, azonnal megsajnálta, de lehet, hogy már akkor többet érzett iránta puszta sajnálatnál. A fiúban volt valami megfoghatatlan varázslat, amitől a lány úgy érezte, hogy ilyen szépet még sosem látott életében, és segítenie kell. Nem hagyhatta ott meghalni, ezért magával vitte, virrasztott mellette, és addig ápolgatta, amíg fel nem épült. A fiú sebei nagyon súlyosak voltak, a lány szinte a halálból hozta vissza őt, de egy hét múlva, amikor a fiú magához tért, máris sokkal jobban érezte magát. – a férfi az ablaknál eddig csukott szemmel hallgatta a történetet, most kinyitotta a szemét, és ő folytatta a mesélést:- A fiú először el sem hitte, hogy tényleg életben van, aztán kinyitotta a szemét és meglátta a lányt, aki az ágya mellett ült pont ugyanúgy, mint az elmúlt egy hét minden pillanatában. A fiú beleszeretett. Első pillantásra. Bár akkor még nem tudta, mi az a furcsa melegség a szívében, amit a lány közelében érez. De azonnal elfeledte magát, a sérülését, a bosszúvágyát, a gyűlöletét. Elfeledett mindent.- A férfi elhallgatott, és ismét a lány folytatta:- A lány tudta, mi az a szerelem. Egy hétig virrasztott folyamatosan a fiú mellett, és az arcát fürkészte. Azt az arcot, amely már akkor, ott az erdőben is megbabonázta. Ahogy figyelte az alvó fiút, szép lassan ráébredt, hogy szerelmes. Szereti ezt a furcsa idegent, akiről szinte semmit sem tud. És mégis, amikor a fiú kinyitotta a szemét és ránézett valami megmagyarázhatatlan boldogság vett erőt rajta. –Most a férfi vette át ismét a történetet:- A fiú szerette volna megölelni a lányt, megfogni a kezét, mellette lenni örökké, de nem tudta, mi az a szerelem, nem bízott benne és félni kezdett az új énjétől, és attól a különös érzéstől, aminek nem tudta a nevét. A fiú még hosszú hetekig lábadozott, és a lány mindvégig vele volt, nem hagyta magára egy percre sem. Amikor a kimerültségtől elaludt ültében, a fiú csöndben szemlélte az arcát és szép lassan megbarátkozott új önmagával. Korábban soha nem tudott volna megbízni senkiben, de ennek a lánynak a kezébe merte tenni az életét. Sokszor eltűnődött az alvó lányt nézve, hogy vajon miért bízik meg benne, miért más ez a lány, mint azok, akikkel eddig találkozott. Aztán az egyik este valami olyan történt, amit a fiú nem fog elfelejteni, amíg él. Már tudott járni, a sebe is szépen gyógyult, de harcolni még mindig nem tudott volna. Aznap este a lány elvitte a fiút egy közeli tóhoz, mondván, hogy túl sokat volt bezárva, friss levegőre van szüksége. Csodálatos éjszaka volt. A szellő lágyan fújdogált, csillagok tündököltek az égen, és a tó vize visszatükrözte a telihold ezüstös ragyogását. Közel, s távol nem volt ott senki más, csak ők ketten. Leültek a tópartra, nézegették a csillagos eget, és beszélgettek. Kicsit hűvös volt, a lány fázott, ezért a fiúhoz bújt, aki először meglepődött, majd átkarolta. A fiú hosszan nézte a lány türkiz szemét, szinte nem is tudta, mit tesz, csak megtette. Odahajolt a lányhoz, és életében először megcsókolta.- a férfi sóhajtott egyet, de a hangja elcsuklott, ezért a lány folytatta:- A lány még mindig alig tudott valamit a fiúról, de az teljesen elbűvölte. Becsukta a szemét, és élvezte a melegséget, ami szétáradt a testében. Ez volt a legcsodásabb éjszaka a lány életében, soha nem fogja elfelejteni, amikor először csókolózott. Aztán amikor a fiú felépült, tovább kellett mennie. Hívta a múltja, amit le akart zárni, de megígérte a lánynak, hogy egyszer visszatér hozzá. A lány hosszú évekig várta a fiút, de az nem jött. Aztán a lány elindult egyedül, hogy felkutassa szerelmét. Sokáig kereste, de nem találta sehol. Míg végül megszállt egy fogadóban, ahol legnagyobb meglepetésére egyik éjjel kedvese kopogott az ablakon… - És hol van most ez a fiú, meg a lány?- kérdezte Ilina - Itt. –felelte a férfi és elpirult - Mi? Ti?- kérdezett vissza Ilina, majd a lányhoz fordult- Miért nem mondtad el? - Gondolkozz már!- felelte az- Mi mindketten démonok vagyunk, mit szóltak volna az emberek? De Ilina erre a kérdésre már nem válaszolt. Soha többé. A férfi ellökte magától Ilina holttestét és letörölte a vérét a kardjáról. - Kegyetlen vagy.- mondta a lány és hozzábújt- De épp ezt szeretem benned.- Azzal egy halk csattanás kíséretében mindketten eltűntek.